Íme az öt ok röviden:
És hosszabban:
2017 óta önkénteskedem mesemondóként: gyermekotthonokban. Nem könnyű terep, de a Világszép Alapítványnál felkészítenek rá minket.
Ősszel besegítettem az új önkéntes mesélőinek képzésébe.
Mesemondás gyakorlatot tartottunk: mindenki választott mesét, amit el kellett mondania a többieknek.
Attól, hogy valaki elég elszánt ahhoz, hogy gyermekotthonban akarjon mesélni, még nem jelenti azt, hogy a mesemondás gyakorlaton – amikor a többiek kulturáltan hallgatják -, nincs betojva.
Sőt…
Kitalálod, min paráznak leginkább a kezdő mesemondók?
“Mi lesz, ha megakadok, ha elfelejtem, hogy mi jön?”
Ez tipikusan az a kérdés, ami csak addig pattog a fejedben, amíg ki nem próbálod, milyen fejből mesélni.
A meséknek az a fura tulajdonságuk, hogy adják magukat. Azt szoktuk mondani, hogy a mesék “elmeséltetik magukat”.
“Mi lesz, ha elfelejtem?”
Ez az a gondolat, ami azonnali gyomorgörcsöt okoz rengeteg embernél, amikor több ember előtt kell beszélniük. Mert ha elfelejtem, akkor beégek, és akkor meg mit szólnak…
Azokat a dolgokat szoktuk elfelejteni, amiket mesterségesen raktunk össze.
Ha olyasmiről beszélsz, ami, ami megtörtént, amit átéltél, vagy más élte át, szóval vannak benne szereplők, akik ából bébe jutnak, változnak: akkor nem veszíted el a fonalat. (A túl sok részletbe persze bele tudsz bonyolódni, de az más tészta. A tömörséget érdemes gyakorolni.)
A mesék, a történetek, a sztorik “elmesélik” magukat, ezért amikor mesélsz, nem kell amiatt aggódnod, hogy elfelejted a szöveget.
A bénító lámpalázat közvetlenül kiváltó gondolatok 2 fő kategóriába esnek: hangok (pl. Mi lesz, ha beégek, miért vállaltam el, úgyis elrontom stb.) és/vagy képek (pl. Látod magad, ahogy elesel a színpadon).
Persze ez ritkán tudatos, és a másodperc törtrésze alatt pörög le a fejedben, de többnyire sokszor egymás után, hogy tuti legyen a hatás.
Van, aki tudja, mi történik, és van, akiből nehezebb kiszedni, de aztán meg tudjuk változtatni, és a hatás is más lesz.
Ez is járható út, de kicsit macerásabb, mint elmesélni egy sztorit.
De miért és hogyan segít lecsendesíteni a paráztató gondolataidat, ha mesélsz?
Amikor elmesélsz egy élményedet, akkor óhatatlanul is elkezd pörögni a sztorihoz kapcsolódó film a fejedben: látod, amit akkor láttál, hallod, amit akkor hallottál, és érzed, amit akkor éreztél. Látod a helyszínt, az embereket, hallod a hangokat, esetleg felidéződnek szagok, illatok, fáztál-e vagy szakadt rólad a víz stb.
Ha ezek járnak a fejedben, akkor nem marad hely a paráztató gondolatoknak.
Ha a mesélésre koncentrálsz, akkor már nem jut annyi figyelmed a parás képeknek és belső monológnak, így azok veszítenek hatásukból, és az eredmény egy lazább, nyugodtabb lelkiállapot.
Egy előadást, beszédet, bemutatkozást sokféleképpen el lehet kezdeni, fel lehet építeni. Lehet kérdéssel kezdeni, idézettel, érdekes adatokkal, szépen kicsiszolt mondatokkal… De a legtöbb esetben mesterkélt, modoros a hatás.
Ezt úgyis érzed magadon. Az hagyján, hogy ez átjön. De ha mű vagy, ha nem viselkedsz természetesen, ha maszkot viselsz, akkor még emiatt is feszengsz. Aztán meg azon feszülsz, hogy feszülsz, és ez látszik… ördögi kör.
Sokan számolnak be arról, hogy még ha az előadásuk elején sík idegek is, egy idő után belejönnek, felengednek, jelen tudnak lenni.
Ezt a belemelegedési szakaszt le tudod rövidíteni azzal, hogy sztorival indítasz. Mert azt úgyis a saját hangodon meséled.
Amikor mesélünk, mindig természetesebb a hangunk, mint amikor valami mesterséges kreációt mondunk el.
Pusztán attól, hogy a saját hangodon szólalsz meg és eltűnik a manír, kényelmesebben érzed magad.
Egy feszkófaktorral kevesebb.
Amikor nemcsak a sztori jó, de még jól is meséled el, a hallgatóid lélegzetvisszafojtva figyelnek, hogy megtudják a folytatást.
De még egy nem annyira jól elmesélt történet is beszippant. Ugye, hogy oda tud ragasztani a képernyő elé még egy bugyuta reklám is, vagy egy közepes film? Egyszerűen tudnunk KELL, mi történik a hőssel. Így vagyunk bekötve.
Ha be is vagy kakkantva az elején, de mesélés közben elkezded észrevenni, hogy a hallgatóid figyelnek, kíváncsiak, nevetnek, elgondolkodnak szavaid hallatán, azaz TE hatással vagy rájuk: azért az erőt ad.
Megerősít: igen, jó úton haladok. Igen, van itt keresnivalóm, kíváncsiak a mondanivalómra.
Megtörténik a magic: a kapcsolódás.
Ha nincs kapcsolódás, minden szavad falra hányt borsó.
Persze, máshogy is el lehet érni a kapcsolódást, de meséléssel nemcsak a legemberibb, legtermészetesebb… de a legkönnyebb is.
Mesélj, kapcsolódj, élvezd!
Ha valami újszerű, bonyolult dolgot akarsz átadni, az is parafaktor lehet, hogy vajon megértik-e, amit mondasz.
És ha megértik, akkor emlékezni fognak-e rád?
Ha sztoriba csomagolod a szárazanyagot, sokkal könnyebben megemésztik azok is, akik kevésbé értenek hozzá.
Ha olyan történetet választasz, amivel még érzelmi húrokat is pengetsz, nemcsak befogadhatóvá teszed az üzenetedet, hanem emlékezetessé is.
Lefogadom, hogy töriből vagy magyarból nem az évszámokra és a definíciókra emlékszel, hanem a szaftosabb részekre.
MESÉLJ!
Ha azt akarod, hogy ne kelljen attól paráznod, hogy elfelejted a szöveget, akkor mesélj!
Ha el akarod hallgattatni a fejedben levő paráztató hangokat: mesélj!
Ha hamarabb bele akarsz lazulni, és természetes hangodon szólni, akkor mesélj!
Ha érezni akarod, hogy hatással vagy hallgatóidra, és ebből erőt meríteni: mesélj!
Ha azt akarod, hogy emészthető, élvezetes és emlékezetes legyen akár a bonyolult mondandód is: csomagold történetbe! Mesélj!
A mesélés varázslatos utat nyit hallgatóid szívéhez.
Aki nem hiszi, járjon utána!
***
Ha mesterien akarsz mesélni, gyere a Storytelling Group Coaching programra! Megtudod mit, mikor és hogyan mesélj, hogy te is és a hallgatóid is élvezzék!