A lámpalázat soha nem fogod tudni legyőzni. De nem is kell legyőzni. Helyesebben: nem legyőzni akarjuk. Hanem kihasználni az erejét.
He??
Hiába szajkózza mindenki, hogy így győzd le, meg úgy küzd le meg amúgy szabadulj meg tőle, és íme három tuti tipp. Nem hiszek se a három, se az öt, se a tíz tuti tippben. Mert akinek tényleg óriási teher a lámpaláz, annak hiába mondja bárki, hogy figyelj a légzésedre, és majd elmúlik a para. Vagy: gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj, és majd elmúlik a para. Vizualizáld, hogy milyen tutin nyomod, és az majd segít leküzdeni a lámpalázat. Nem fogod tudni. De ne is akarj tőle megszabadulni!
Ha a tuti tippek működnének, te sem olvasnád ezt a cikket, hisz rég megoldottad volna a lámpaláz kérdést. De itt vagy, és megoldást keresel a problémádra. Mert értékes mondanivalód van, és át akarod adni. Nem is akarom elbagatellizálni. Inkább mutatok egy új nézőpontot. Megmutatom, hol van a kutya elásva: min múlik, hogy a lámpaláz megbénít-e, vagy felspannol.
A lámpaláz egy lelkiállapot, épp ezért pusztán a technikai tippek kevesek. Mégis sokan arra gyúrnak, és a tippektől, trükköktől, fortélyoktól várják a megváltást. Amíg a fejedben nincs rend, addig hiába próbálsz bármilyen tuti módszert. Újra és újra ugyanabba a falba fogsz ütközni.
Ha valaminek nekifeszülsz, azzal csak tovább erősíted. Erőből nehéz lenyomni. Mit tudsz tenni helyette? Kihasználni a benne rejlő erőt.
Nemrég részt vettem egy Free Moving Technique (szabad mozgás technika) tréningen. Az egyik páros feladatot velem demonstrálta Szabolcs, a tréner, harcművész. Háton fekvésből kellett feljönnöm úgy, hogy Szabolcs állt, fogtuk egymás kezét, s a feljövetelemet ő nyújtott karral nehezítette. Persze nem nagyon, épp csak jelzésértékkel. Egy hátán vergődő krumplibogárnak éreztem magam. Mert persze erőből próbáltam feljönni, ami nyilván nem sikerült.
Teljesen reménytelennek éreztem a helyzetet. Totál tanácstalan voltam. Meg voltam róla győződve, hogy ebből a helyzetből kikerülni mission impossible. Aztán egy idő után már annyira röhögtem magamon, hogy a maradék erőm is kifogyott a kepesztésből. Magyarul feladtam. Kész. Amiket próbáltam, nem ment. Nincs több ötletem.
A megoldás természetesen nem az volt, hogy hirtelen egy több évtizedes tapasztalattal bíró harcművész erejére teszek szert. A cél az volt, hogy megérezzem, mennyire nincs semmi értelme a belefeszülésnek. Mert ahova erőt toltam, ott Szabolcs is ugyanakkora ellenállással válaszolt. Amikor ezt megértettem, egyből könnyebb volt kislisszanni és felállni.
A lámpaláznál is hasonló a helyzet. Ha megismered, már nem küzdeni akarsz vele, hanem kihasználod az erejét. A lámpaláz ugyanis nem az ellenséged. Nem azért van, hogy az utadba álljon. A lámpaláz segít.
Igen, tudom, ha eddig csakis azt tapasztaltad, hogy a lámpaláz megbénít, blokkol, akkor ezt még nehéz elhinned.
Mi a lámpaláz?
A lámpaláz egy stresszreakció. A szereplés, teljesítmény előtti és alatti felfokozott izgalmi állapot, stressz, szorongás, félelemérzés. Általában olyan helyzetekhez kapcsolódik, amikor mások jelenlétében adunk számot képességeinkről, tudásunkról – legyen az prezentáció, felvételi, színpadi szereplés, sportverseny vagy akár szex.
A stressz önmagában nem gáz. A mérték a lényeg. Selye János, a híres stresszkutató ezt vallja a stresszről:
A stressz nem feltétlenül rossz, hanem az életünkben jelentkező feladatokkal, nehézségekkel való megküzdés elkerülhetetlen, sőt nélkülözhetetlen része. Az élet sava, borsa.
Selye János kétféle stresszt különböztet meg: eustresszt és distresszt.
Az eustressz a “jó stressz”. Az az állapot, amikor az előtted álló feladat inkább felspannol, izgatottá tesz, jobb teljesítményre sarkall. Az adrenalinszinted megemelkedik, érzékeid kiélesednek, felfokozott, éber állapotba kerülsz. Ez a jelenlét.
Milyen helyzetekben tapasztalod ezt a felfokozott állapotot? Szeretsz utazni, síelni, bármilyen csapatsportot játszani, teniszezni, táncolni…? Vagy a kedveseddel ágyba bújni? Akkor kapisgálod, miről beszélek. Izgatottan, kíváncsian veted bele magad az élménybe… A felfokozott izgalmi állapot segít abban, hogy teljesen átadd magad, minden porcikáddal, minden érzékeddel jelen vagy.
A distressz a “rossz stressz” – ami megbénít. Azt érzed, az előtted álló feladat meghaladja képességeidet. Rágódsz a múlton, aggódsz a jövő miatt: “mi lesz ha…”. Gondolkodásod beszűkül. Mindenhol vagy, csak jelen nem.
A lámpaláz arcai
A lámpalázból is kétféle létezik. A distressz típusú lámpalázat vad lámpaláznak hívom, az eustressz típusú lámpalázat szelíd lámpaláznak.
A túlzott, vad lámpaláz megbénít. Aki ezzel küzd, általában olyasmin aggódik, amin az adott pillanatban nem tud változtatni. “Többet kellett volna készülnöm” – de most már nincs mit tenni, ugye? “Mi lesz, ha elfelejtem?” – előfordulhat, de ebben a pillanatban nem tudsz ellene tenni. Majd átmegyünk a hídon, amikor odaértünk.
Felkészülhetsz rá, de a parttalan parázás, pánikolás nem segít.
“Mi lesz, ha nem tetszik nekik..?” – a tőled telhető legtöbbet megtehetsz a készülés során, de ha valakinek rossz napja van, azzal nem tudsz mit csinálni. Hiába is aggódsz ezen.
A megfelelő mértékű lámpaláz segít abban, hogy a lehető legjobbad tud kihozni magadból. Elősegíti a készülést, hiszen nem akarsz beégni, hanem a lehető legtöbbet akarod nyújtani a közönségednek, hallgatóidnak.
Azok, akik szemmel láthatóan élvezik a szereplést, szeretik a lámpalázukat. Ha szereplés előtt nincs meg az a plusz töltet, hiányzik az izgulás, akkor az előadás, a produkció “lapos” lesz, nem lesz benne az az energia, amitől “átmegy”.
Ezért nem akarjuk megölni vagy legyőzni a lámpalázat. A vad lámpalázat megszelídítjük. Barátunkká szegődik, és támogat.
Egy népzenész ismerősöm így fogalmazott: “a sz@r rántja össze az előadást”. Ha nincs tét, ellébecolod a gyakorlást, a készülést.
Mi a különbség?
A vad és szelíd lámpaláz fizikai tünetei kísértetiesen hasonlítanak egymásra – ezért is gondolják sokan azt, hogy a lámpaláz rossz dolog. Nem rossz dolog. Az izgulás jó. A para nem jó.
A vad és a szelíd lámpaláz tüneteiben tapasztalható legfontosabb különbség az, hogy mikortól meddig tart.
A vad lámpaláz esetén a tünetek a készülés során bármikor jelentkezhetnek, majd a színpadra lépés előtt felerősödnek, s többnyire folyamatosan jelen vannak az előadás során, esetleg utána is tartanak egy darabig.
A szelíd lámpaláz esetén színpadra lépés előtt legerősebbek a tünetek. Aztán amint kimész a színpadra, elkezdesz beszélni (táncolni stb.), azonnal, vagy néhány percen belül megszűnnek a tünetek. Erről Simon Reni táncművész is mesélt a podcast interjúban. (Tánc a lélek tükre című epizód)
Az izgulást felváltja a jelenlét. Arra figyelsz, amit csinálsz. Azokra, akiknek csinálod. Nincs helye sem a rágódásnak, sem az aggódásnak. A jelenlét teret nyit a kapcsolódásnak. A kapcsolódás pedig erősíti a jelenlétet.
Mitől függ a lámpaláz mértéke?
A válasz egy része kézenfekvő: önbizalom és gyakorlat teszi a mestert. Ahogy nő a technikai tudásod, a gyakolatod, annál magabiztosabbá válsz. És minél stabilabb az önbizalmad, annál kevésbé aggódsz azon, ki mit gondol rólad. Ezt nem kell túlmagyaráznom.
Csakhogy nem itt van a kutya elásva. Fontos a gyakorlat, csökken is tőle a para. De nem ez a kulcs.
A vad lámpaláz megszelídítésének kulcsa az alázat.
Figyeld csak meg, milyen gondolatok okozzák a vad lámpalázat! “Többet kellett volna készülnöm” (NEKEM), “mi lesz, ha elrontom” (ÉN), “mi van, ha nem tetszik nekik” (az ÉN beszédem). Saját magadra fókuszálsz. Beszűkül a gondolkodásod, nincs kapcsolódás, nincs jelenlét.
Míg a szelíd lámpaláz esetén arra figyelünk: “Hogy tudom legjobban átadni a tudásomat (NEKIK)?” “Mire van szükségük (NEKIK)?” Figyelek a rezdüléseikre, vették-e a lapot, tudnak-e követni. Nem csak ledarálom az előre bemagolt szövegemet. Kapcsolódom. Jelen vagyok. Nem magadra figyelsz. Nem magad miatt aggódsz, hanem az foglalkoztat, hogy MIT és KINEK ADSZ.
Amikor kiállsz a színpadra, az nem rólad szól. A hallgatóidnak, közönségednek hozott értékről szól. Róluk szól. Nekik szól. Add úgy, ahogy ők be tudják fogadni. Erről Dr. Hruska Emese zenepszichológussal beszélgettünk a Lámpaláz és maximalizmus című podcast epizódban.
Csak úgy fog menni, ha jelen vagy, és kapcsolódsz. Magadhoz, a témához, a hallgatóidhoz.
A lámpaláz tehát önmagában nem para. Nem az a gáz, hogy van. Nagyobb gáz lenne, ha egyáltalán nem izgulnál fellépés előtt. Az a nem mindegy, miért, kiért izgulsz: magad miatt, vagy az értékadás izgat? Magadért aggódsz, vagy az a fontos, hogy a hallgatóid megkapják, amiért jöttek?
Ha szeretnéd megszelídíteni a lámpalázadat, akkor töltsd le az ingyenes Előadói Elsősegélyt.
